Az idei választás előtt-után, sokan feltették a kérdést, mire lehet elég a kétharmados többség. Kicsit a kormánypárton belül is túllihegték a kérdést, ezért hamar kiderült számukra, hol is van a kétharmad határa. A Kósa affér, a szlovák retorziós törvények, majd az MKP zátonyra futása külföldön mutatott stop táblát a kormánynak. Kérdés, belföldön van-e ilyen határ? Van bizony. A 29 pont már el is kezdett „felpuhulni”, a belső ellenállásnak köszönhetően. Már a bejelentés másnapján kiderült, hogy a borzalmas nagyságú közszférát, amely cirka 2700 milliárdot emészt fel évente, és minimum a kétharmadára kellene csökkenteni ezt az összeget, ha a régiós versenytársak szintjét akarjuk hozni, nem sikerül megkurtítani, mert a 15%-os bértömeg csökkentés csak az állami vállalatokra vonatkozik… Beszédes. A kétharmad belső határa éppen a bürokrácia határán húzódik. A bankadó szintén kérdéses. Vajon kire veri rá a bankszféra azt a 200 milliárdot? Majd meglátjuk.
Az ellenzék valóban nem jelent korlátot és a társadalom egyelőre töretlenül bízik a kormányban. Azonban a nemzetközi figyelmeztető jeleket hamarosan követhetik a hazaiak is, ha a kormány olyan ügyetlenül nyúl itthon is a problémákhoz, ahogy tette ezt mondjuk az MKP esetében. Még egy Kósa ügy itthon már nem fér bele, mert arra rámehet az önkormányzati választás. Koherens intézkedés sorozat kell, ami valóban annyit jelent, amit Orbán Viktor a minap kommunikált. Mélyreható, rendszerszintű reformok kellenek, méghozzá gyorsan! Persze ehhez az is kell, hogy a kormánypárt felismerje hol a kétharmad határa, és legyen bátorsága átlépni azt, ha kell, vagy éppen önmérsékletet tanúsítani. Az előbbit a bürokráciával szemben kellene megtenni, míg az utóbbit a közjogi rendszer farigcsálásánál kellene gyakorolni. Mondani könnyű, megvalósítani nagyon nehéz, de vétek lenne, ha félrecsúszna ez a sansz, amit a kétharmados választási siker jelenthetne Magyarországnak.
