Néztem a trianoni emlékülés idején szegény Szilit, amint egyedül ül a Parlament szociknak fenntartott részén, és belegondoltam, milyen lehet a helyzete azon a párton belül, amelyik nem érti azt a szót, hogy nemzet. Nem értik, mert nem is érthetik. Ki lettek lúgozva. Megölték a gondolataikat. Gyerekkorukban partizánok voltak, utána kisdobosok, úttörők, majd kiszesek. A jobb érzésű embereknek itt már felfordult a gyomra. Én is bejártam ezt az utat, de az első Kisz bélyeg helyett vettem egy bambit a büfében. Hánytam az egésztől. Na, ezek ugye nem. Mentek tovább a ranglétrán, mert ez volt a karrier útja. De ennek nagy ára van. Elkezdték utálni a problémákat, amivel a magyarság jár. Itt vannak ezek a határontúliak például. Mindig vergődni kell velük, mi több miattuk szavazatokat is buknak. Bezzeg, amikor a jó csehszlovák és román elvtársakkal mindent meg lehetett beszélni, akkor nem akadályozták a progressziót. És akkor még nem beszéltünk az itthoni csőcseléktől, aki előveszi az árpádsávost, és tüntet ellenük, akik megváltanák őket, és bevezetnék őket a töretlen haladás világába. De nem lehet, mert nemzetieskednek. Megemlékeznek Trianonról, állampolgárságot adnak a határontúliaknak, és képesek a jó szlovák elvtársakkal konfliktusba kerülni, holott ők mindenben befeküdtek nekik, hogy béke legyen. Mindent feláldoztak, hogy békében lophassanak. Akár a nemzetet is.
És én nézem Szilit. Ő már tud valamit, mi több mindig is tudta. A nemzeti gondolat, nacionalizmus sovinizmus nélkül, kikerülhetetlen. Ahogy nőnek fel az új nemzedékek, az agymosás gyengül, a progresszióról kiderül, hogy regresszió, a fejlesztésről, hogy lopás, a globalizációról, hogy szintén a lopás egyik formája, csak már nem a mieink rabolnak ki. Akkor rájön szépen minden fiatalember, hogy szar van a palacsintában. Ha baj van, nincs más, csak az a közösség, amelyikben élünk és megélünk. Ha jön a folyó, akkor hamarabb rak homokzsákot a rab a szomszéd börtönből, mint egy francia, vagy angol. Mert ők nincsenek sorsközösségben velünk. Sorolhatnám még. Ébredünk, ébredezünk, kormánytól függetlenül! Mert a nemzet nem a kormányé, hanem a miénk. A kormány, a parlament csak eszköz, a cél ugyanaz. Ennek a közösségnek a boldogulása, gyarapodása. Szent István óta ez a program, csak olykor ezt egyesek elfelejtik. No, sebaj, majd Szili szól nekik is, hátha felébrednek egyszer! Én optimista vagyok!
